(English and Deutsch version below)

A bolygót uraló kapitalista világrendszer történeti képződmény: fél évezrede vált rendszerré, és nem fog örökké tartani. Az utóbbi évtizedekben nagy valószínűséggel utolsó periódusába érkezett. A kapitalizmus véget fog érni. Nem az az igazi kérdés hogy mi lesz utána: az lesz amit mi, vagyis a felszabaduló emberiség létrehoz. A kérdés az, hogy a rendszer haláltusája meddig fog tartani?
A kapitalizmus története tele van szenvedéssel, mérhetetlen emberi kínlódással és pusztulással. A rendszer mindig kétarcú volt, ma is az. A csúcstechnológiával rendelkező, magasan fejlett társadalom képe, amit a reklámokban láthatunk, nem mutatja az árnyoldalakat, a világ túlnyomó részét uraló, életfogytig tartó kilátástalan küszködést és nélkülözést.
Az emberarcú kapitalizmus mindig illúzió volt, a polgári jólétet és létbiztonságot nyújtó szociális állam pedig csak az emberiség kisebb részének jutott osztályrészül. Hát mostmár nem jut nekünk se. A kapitalizmus centrumaiban az állam reménytelen küzdelmet folytat a koronavírus-járvány megfékezésére. Széleskörű szükségállapotot vezetnek be, lezárják a határokat, folyamatos kijárási tilalom lép életbe. A legvadabb fasiszta diktatúrák sem képesek ennyire korlátozni a társadalmat. Ráadásul józan ésszel nehezen vitatható ez a rendkívül állapot: a diktatúrát önként elfogadjuk, hiszen az egészségünkről van szó. Ez a halálos járvány mindenesetre tökéletes szimbóluma egy halódó rendszernek. A vírus élősködik rajtunk, és elpusztít minket.
De hova vezethet ez az egész, jó eséllyel még hónapokig tartó őrület?
A kapitalizmust a tőke folyamatosan bővülő újratermelése élteti, az állandó profittermelés. A mi munkánk hozza létre a hasznot. Ha túl sok a fölösleges munkaerő, az eladhatatlan árucikk, vagy csak túl alacsony a profitráta, akkor a rendszer szisztematikusan és tömegesen megsemmisíti a fölösleget, szerkezetváltást visz végbe, és új iparágakat hoz létre. A szerkezetváltás úgy néz ki, hogy nemcsak iparágak szűnnek meg, de az ott dolgozók is fölöslegessé válnak, gyakran több generációra és egész régiókra kiterjedően.
A vírus miatti karantén nehezen belátható értékesülési válságot generál. A kapitalizmus az állandó bővülés-kényszer előtt álló akadályok miatt a 21. századra leküzdhetetlen problémákba ütközött: nincs már meghódítandó piac, leigázandó földrajzi térség, bérmunkára kényszeríthető, a kapitalizmus előtti korszakban fennállott osztály. A 2020 tavaszán beütő termelés- és fogyasztás-kiesés még mélyebb gödörbe lökte a tőke uralta gazdasági rendszert. A válság mértéke még nem látszik.
Mire számíthatunk, és mit tehetünk?
A jelenleginél is kiterjedtebb állami diktatúra hosszabb távon nem marad fenn, hiszen nincs erre szükségük. Csak akkor maradna, ha az utcák és az intézmények, munkahelyek elfoglalása, az üzletek és raktárak kifosztása merülne fel reális lehetőségként. Teljesen logikus reakció lenne ez egyébként részünkről, amikor tömegesen szembesülünk vele, hogy mennyibe fog nekünk kerülni az ő válságuk.
Mert az biztos, hogy ezt is, mint minden gazdasági válságot, velünk akarnak majd megfizettetni. Tömeges jelenség lesz rövid időn belül, hogy elveszítjük 2-3 havi – vagy még több – fizetésünket, amit csak töredékesen fog pótolni az esetleges állami segélyezés. Megugrik a munkanélküliség. Kelet-Európában, a félperiférián ez a centrum igényei – olcsó munkaerő – miatt az utóbbi években nem jelentett problémát, de most fog. Úgy, hogy a munkanélküli ellátó rendszert gyakorlatilag már felszámolták. A centrumországok nagy részében a munkanélküliség, különösen a fiatalok körében, eddig is magas volt.
A nyugaton dolgozó sok millió kelet-európai többsége nehéz helyzetbe kerül. Minimális kapcsolati tőkével, gyakran nagyon kiszolgáltatott munkavállalóként sokan elvesztik a munkájukat, és sokuknak nincs mire, és nincs hova hazajönniük sem.
A súlyos életszínvonal-zuhanás újabb iparágak válságát okozza. Az alapvető termékek, például az élelmiszerek árai már most meglódultak. Az inflációt eddig is statisztikai bűvészkedéssel tartották alacsony szinten, de most meredek áremelés várható. A nemzetközi áruszállítás akadozása miatt csökken az importtermékek mennyisége, viszont nőni fog az áruk. Annyira, hogy ugyanolyan drága lesz sok minden, mint a helyi termékek. Eddig többségünk importárut vásárolt, mert az gyakran olcsóbb volt, mint a helyi. Hát most már az is olyan drága lesz.
Túlnyomó többségünk kevesebbet keres az átlagfizetésnél, annál az amúgy sem túl sok havi 2-300 ezernél. Nincsenek hónapokra való tartalékaink, és a bekövetkező munkanélküliség vagy fizetéscsökkenés további elszegényedésre ítél minket.
Mi a teendő? Harcoljunk a rendszer ellen! Nem fogunk fizetni az ő válságukért!
Az állam nem véd meg minket semmitől: a vírustól mi magunk védjük meg magunkat azzal, hogy a karanténnal akadályozzuk a terjedését. Az állam a gazdaságot, a tőkét, az uralkodó osztályt akarja megvédeni tőlünk. A járvány okozta profitkiesést a mi fokozott kizsákmányolásunkkal akarják bepótolni. De a jövő nincs megírva!
Sokat fognak róla beszélni, hogy össze kell fognunk. Minden média azt fogja harsogni, hogy együtt kell áldozatokat hoznunk a gazdaság megmentéséért. Azt fogják kérni és követelni tőlünk, hogy békésen tűrjük a megszorításokat, és fogadjuk el, hogy ez a mi érdekünk is. Mindegy, hogy a nemzet, az Európai Unió, vagy a világgazdaság megmentését kérik tőlünk, ez mind ugyanazt jelenti: mentsük meg a tőke uralmát. De nekünk nem az az érdekünk, hogy megmentsük a kapitalizmust, hanem ennek az ellenkezője: az, hogy elpusztítsuk.
Ha véget ér a járvány, akkor ott kell lennünk az utcákon és tereken, a munkahelyeken és az intézményekben, és meg kell akadályoznunk a válságkezelésnek nevezett, ellenünk, létviszonyaink ellen intézett támadást. Tüntetések, közterek elfoglalása, munkahelyek megszállása, intézmények elfoglalása, felhalmozott készletek kiosztása, általános sztrájk. Ez a mi válságkezelésünk!
A kapitalizmus maga a válság! Nem fogunk azért fizetni, hogy a rendszer haszonélvezői tovább szívják a vérünket!
Nemet mondunk a válságkezelésre, nemet mondunk a megszorításokra, nemet mondunk a kapitalizmusra!

—

Virus, Crisis

The global capitalist system is a historical formation: it became a system half a thousand years ago and will not last forever. In the last decades, it has most probably evolved into its last period. Capitalism will end. The real question is not what will come after it because it is us, the liberated humanity that will decide what world to create. The question is how long the agony of the system will last?

The history of capitalism is filled with suffering, unimaginable human struggle and destruction. The system is and always has been two-faced. The image of highly developed societies, equipped with cutting-edge technology – the one that can be seen in advertisements – fail to show its downside: life-long, hopeless struggle and hardship for the most of us.

Capitalism with a human face has always been an illusion and welfare states with all their benefits only served a minor part of humanity. Now it is over for us as well. In the centres of the capitalist order, governments hopelessly attempt to contain the virus. Far-flung states of emergencies are declared, borders are shut down and constant curfews are enforced. Not even the most fascist dictatorships are capable of restricting society this effectively. Moreover, it is hard to object to this very exceptional state of affairs: we accept the dictatorship because it is our health at stake. This deadly pandemic is therefore a perfect symbol of a dying system. The virus that exploits and destroys us.

But where can this madness, likely prevailing the upcoming months, lead?

Capitalism operates due to the constant expansion of capital, the continuous generation of profit. Our labour creates this profit. If the workforce becomes obsolete, and products cannot be sold, or the profit rate is not high enough then the regime of production systematically destroys the surplus on a massive scale and restructures itself, creating new branches of industry. Restructuring means not only the end for some industries but obsolescence of its workers, often affecting whole generations and regions.

This virus-caused quarantine will generate a crisis of value creation hard to foresee. Today, capitalism is facing the obstacles caused by the constant compulsion to expand, that has led to unsolvable problems: there is no market, nor any lands to conquer, or a class that can be forced into wage-labour, like in times before the age of capitalism. Production and consumption losses experienced in the spring of 2020 pushed the capital-governed economic system into an even deeper hole. The severity of the crisis is not yet foreseeable.

What should we expect and what can we do?

The state dictatorship, that is currently still expanding, will not survive on the long run because we do not need it. It could only prevail if the possibility of the occupation of streets, institutions and workplaces, or the looting of shops and warehouses would appear as a real threat. From our point of view, this would in fact be a logical reaction, as soon as we are collectively confronted with the price their crisis will cost us.

We can be certain; they will attempt to make us pay, just like they do in every economic crisis. It will soon be very common to lose 2-3 months’ worth of salary – or even more – and the possible government aids and support can only cover a fraction of that amount. Unemployment will rise. This was not a big problem in Eastern Europe – up until now – as the demand for cheap labour force in the core countries prevented that. However, it will now become a problem indeed, especially after the unemployment benefit systems have practically been dismantled. Unemployment rates in the core countries, mostly amongst the young, were high even before the current situation.

The majority of the millions of Eastern-Europeans working in Western Europe are now in a very difficult situation. With limited connections, often in the most vulnerable bargaining positions, many are losing their jobs and many do not have anything to come home to, assuming they even have a home.

Due to the massive decline in living standards, more industries are going to plunge into crisis. Very essential products – for example food – already experience a price increase. Inflation has already been kept low using statistical manipulation however, we now have to expect a massive price increase. Due to complications in the international supply chain of goods, there will be less imported products while their prices will increase. This will cause everything to be just as expensive as local products. Up until now, the majority of us consumed imported goods because it was mostly cheaper than the local. Now it will be just as expensive.

Most of us earn below average, considering the average salary is around 2-300 thousand forints (currently 650-850 euros). We do not have savings to support us for months and the growing unemployment and cutbacks will push us into an even deeper poverty.

What is there to do? Let’s fight back against the system! We will not pay for their crisis!

The state does not protect us from anything. We protect ourselves from the virus by hindering the spread through self-isolation. The state protects the economy, the capital and the ruling class from us. They attempt to make up for the virus-caused profit loss by further exploiting us. But the future is unwritten!

We will be encouraged to hold together. We will be told by all media that we need to make sacrifices together in order to save the economy. We will be asked and demanded to peacefully endure the austerity measures and accept that this is for our own good. It does not matter whether they want us to save the nation, the European Union or the global economy as it all means the same: saving the rule of capital. Yet, our interest lies not in saving capitalism but on the contrary: to destroy and to succeed it.When this pandemic is over, we have to be out there on the streets, on the squares, at the workplaces and in social institutions. Only this way we can protect ourselves from the so-called crisis management measures that will attack us and our very means of existence. Protests, occupation of public places, workplaces and institutions, distributing piled-up reserves, general strike. This is our crisis management!

Capitalism itself is the crisis! We will not pay any further so that the beneficiaries of the system can suck our blood!

We say No to crisis management and austerity! We say No to capitalism!

—

Virus, Krise

Der globale Kapitalismus ist eine historische Formation: Er wurde vor einem halben Jahrtausend zu einem System und wird nicht ewig Bestand haben. In den letzten Jahrzehnten hat es sich höchstwahrscheinlich zu seiner letzten Periode entwickelt. Der Kapitalismus wird enden. Die eigentliche Frage ist nicht, was nach ihm kommen wird, denn wir, die befreite Menschheit, werden entscheiden, welche Welt wir schaffen. Die Frage ist, wie lange die Agonie des Systems andauern wird.

Die Geschichte des Kapitalismus ist voll von Leid, unvorstellbarem menschlichen Kampf und Zerstörung. Das System ist und war schon immer doppelgesichtig. Das Bild von hochentwickelten Gesellschaften, ausgestattet mit Spitzentechnologie – wie sie in der Werbung zu sehen ist – zeigt nicht seine Schattenseiten: lebenslanger, hoffnungsloser Kampf und Not für die meisten von uns.

Kapitalismus mit menschlichem Antlitz war schon immer eine Illusion, und Wohlfahrtsstaaten mit all ihren Vorteilen dienten nur einem kleinen Teil der Menschheit. Jetzt ist das auch für uns vorbei. In den Zentren der kapitalistischen Ordnung versuchen die Regierungen hoffnungslos, den Virus einzudämmen. Weit entfernte Notstandssituationen werden ausgerufen, Grenzen geschlossen und ständige Ausgangssperren durchgesetzt. Nicht einmal die faschistischsten Diktaturen sind in der Lage, die Gesellschaft so wirksam einzuschränken. Darüber hinaus ist es schwer, gegen diesen ganz außergewöhnlichen Zustand Einspruch zu erheben: Wir akzeptieren die Diktatur, weil es um unsere Gesundheit geht. Diese tödliche Pandemie ist daher ein perfektes Symbol für ein sterbendes System. Das Virus, das uns ausbeutet und vernichtet.

Aber wohin kann dieser Wahnsinn, der wahrscheinlich in den kommenden Monaten vorherrschen wird, führen?

Der Kapitalismus funktioniert durch die ständige Expansion des Kapitals, durch die ständige Erzeugung von Profit. Unsere Arbeit schafft diesen Profit. Wenn die Arbeitskraft veraltet ist und die Produkte nicht mehr verkauft werden können oder die Profitrate nicht hoch genug ist, dann zerstört das Produktionsregime systematisch den Überschuss massiv und restrukturiert sich selbst, wodurch neue Industriezweige entstehen. Die Umstrukturierung bedeutet nicht nur das Ende für einige Industriezweige, sondern auch die Veralterung ihrer Beschäftigten, was oft ganze Generationen und Regionen betrifft.

Diese vom Virus verursachte Quarantäne wird eine schwer vorhersehbare Krise der Wertschöpfung auslösen. Heute sieht sich der Kapitalismus mit den Hindernissen konfrontiert, die durch den ständigen Expansionszwang verursacht werden, der zu unlösbaren Problemen geführt hat: Es gibt weder einen Markt noch Länder, die zu erobern sind, noch eine Klasse, die zur Lohnarbeit gezwungen werden kann, wie in Zeiten vor dem Kapitalismus. Die Produktions- und Konsumverluste im Frühjahr 2020 haben das kapitalistisch gelenkte Wirtschaftssystem in ein noch tieferes Loch gestürzt. Die Schwere der Krise ist noch nicht absehbar.

Was ist zu erwarten und was können wir tun?

Die Staatsdiktatur, die sich derzeit noch ausweitet, wird auf Dauer nicht überleben, weil wir sie nicht brauchen. Sie könnte sich nur durchsetzen, wenn die Möglichkeit der Besetzung von Straßen, Institutionen und Arbeitsplätzen oder die Plünderung von Geschäften und Lagerhäusern als reale Bedrohung erscheinen würde. Aus unserer Sicht wäre dies in der Tat eine logische Reaktion, sobald wir kollektiv mit dem Preis konfrontiert sind, den ihre Krise uns kosten wird.

Wir können sicher sein; sie werden versuchen, uns dafür bezahlen zu lassen, so wie sie es in jeder Wirtschaftskrise tun. Es wird bald sehr häufig vorkommen, dass wir 2-3 Monatsgehälter – oder sogar mehr – verlieren, und die möglichen staatlichen Hilfen und Unterstützungen können nur einen Bruchteil dieses Betrags abdecken. Die Arbeitslosigkeit wird steigen. In Osteuropa war dies – bis jetzt – kein großes Problem, da die Nachfrage nach billigen Arbeitskräften in den Kernländern dies verhindert hat. Nun wird sie aber tatsächlich zu einem Problem werden, vor allem nachdem die Systeme der Arbeitslosenunterstützung praktisch abgebaut sind. Die Arbeitslosenquoten in den Kernländern, vor allem unter der Jugend, waren schon vor der aktuellen Situation hoch.

Die Mehrheit der Millionen Osteuropäer, die in Westeuropa arbeiten, befindet sich jetzt in einer sehr schwierigen Situation. Mit begrenzten Verbindungen, oft in den verwundbarsten Verhandlungspositionen, verlieren viele ihren Arbeitsplatz, und viele haben nichts, wohin sie zurückkehren könnten, vorausgesetzt, sie haben überhaupt ein Zuhause.

Aufgrund des massiven Rückgangs des Lebensstandards werden weitere Branchen in die Krise stürzen. Sehr wichtige Produkte – zum Beispiel Lebensmittel – erfahren bereits einen Preisanstieg. Die Inflation wurde bereits durch statistische Manipulation niedrig gehalten, doch müssen wir jetzt mit einem massiven Preisanstieg rechnen. Aufgrund von Komplikationen in der internationalen Lieferkette von Gütern wird es weniger Importprodukte geben, während ihre Preise steigen werden. Dies wird dazu führen, dass alles genauso teuer sein wird wie einheimische Produkte. Bis jetzt haben die meisten von uns importierte Waren konsumiert, weil sie meist billiger waren als die einheimischen. Jetzt wird es genauso teuer sein.

Die meisten von uns verdienen unter dem Durchschnitt, wenn man bedenkt, dass der Durchschnittslohn bei etwa 2-300 Tausend Forint (derzeit 650-850 Euro) liegt. Wir haben monatelang keine Ersparnisse, um uns zu ernähren, und die wachsende Arbeitslosigkeit und Kürzungen werden uns in eine noch tiefere Armut treiben.

Wehren wir uns gegen das System! Wir werden nicht für ihre Krise bezahlen!

Der Staat schützt uns vor nichts. Wir schützen uns vor dem Virus, indem wir die Ausbreitung durch Selbstisolation behindern. Der Staat schützt die Wirtschaft, das Kapital und die herrschende Klasse vor uns. Sie versuchen, die durch das Virus verursachten Gewinneinbußen durch weitere Ausbeutung auszugleichen. Aber die Zukunft ist ungeschrieben!

Wir werden ermutigt werden, zusammenzuhalten. Von allen Medien wird uns gesagt werden, dass wir gemeinsam Opfer bringen müssen, um die Wirtschaft zu retten. Man wird von uns verlangen und fordern, die Sparmaßnahmen friedlich zu ertragen und zu akzeptieren, dass dies zu unserem eigenen Wohl geschieht. Es spielt keine Rolle, ob sie wollen, dass wir die Nation, die Europäische Union oder die Weltwirtschaft retten, denn es bedeutet alles dasselbe: die Rettung der Herrschaft des Kapitals. Doch unser Interesse liegt nicht in der Rettung des Kapitalismus, sondern im Gegenteil: ihn zu zerstören und ihm zum Erfolg zu verhelfen. Wenn diese Pandemie vorbei ist, müssen wir draußen auf den Straßen, auf den Plätzen, an den Arbeitsplätzen und in den sozialen Einrichtungen sein. Nur so können wir uns vor den so genannten Maßnahmen des Krisenmanagements schützen, die uns und unsere Existenzgrundlage angreifen werden. Proteste, Besetzung von öffentlichen Plätzen, Arbeitsplätzen und Institutionen, Verteilung aufgestapelter Reserven, Generalstreik. Das ist unser Krisenmanagement!

Der Kapitalismus selbst ist die Krise! Wir werden nicht weiter zahlen, damit die Nutznießer des Systems unser Blut aussaugen können!

Wir sagen Nein zum Krisenmanagement und zur Sparsamkeit! Wir sagen Nein zum Kapitalismus!