A fasizmus jelenségével sokan foglalkoznak, elég részletesen feltárható, hogy kik formálják a jelenkori fasizmust, milyen kormányzati tényezők járulnak ehhez hozzá, és melyek azok a történelmi okok, amik ezt lehetővé teszik.

Most röviden vázoljuk fel a magyarországi antifasiszta mozgalom jellemzőit.

Nehéz felmérni az általános társadalmi hátteret. Abból lehet kiindulni, hogy a fasizmus alapvetően nem népszerű fogalom. A történelmi fasizmussal, nácikkal szimpatizáló emberek itt élnek közöttünk, szinte mindenkinek van ilyen munkatársa, esetleg rokona – de ez annyira feltűnő dolog, hogy semmiképpen sem tömeges. Szélesebb réteg a fasizmusra nyitott emberek tábora, akik egyes elemekben – előítéletesség, rendpártiság – befolyásolhatóak a fasiszta ideológia által, de semmiképp sem lehet őket nácinak tekinteni. Az viszont biztos, hogy nem antifasiszták. Orbán hatalmon tartásában az abban anyagilag közvetlenül érdekelt milliós rétegen kívül ezek az emberek a (szélső) jobboldali szavazók.

Azok között, akik kifejezetten ellenzik a fasiszta jelenségeket, és nagyon elutasítanának egy fasiszta rendszert, mindenféle társadalmi csoport tagjai megtalálhatóak. Az idősebbek szüleik elbeszéléséből ismerik a háborút, ők jelentős részben tudják, hogy azt a fasizmus okozta. Még ha látszólag az idősebb korosztály jelentős része vevő is Orbánra, valószínűleg a nyílt fasiszta diktatúra sokuknak nem tetszene. A rendszerváltást felnőttfejjel megélők abban nőttek fel, hogy a fasizmus a legaljasabb emberek gyűjtőhelye, és bár abból a korosztályból sokan átálltak a sötét oldalra, de a többségük még mindig így gondolja, nagyon helyesen. A fiatalabbak számára a történelmi fasizmus már nagyon távoli, és egyelőre sokan nem veszik észre, hogy már nem a régi, hanem az új fasizmus ragálya terjed. Összességében azt mondhatjuk, hogy bár a kormánypropaganda szisztematikus ideológiai offenzívája hatására időnként egyes, a fasizmusba becsatlakozó nézetek felerősödnek, de a társadalom többsége nem vevő a fasizmus egészére. Főleg akkor nem, ha tisztában van vele, hogy ez mit is jelentene a mindennapi életben. Nemcsak faji törvényeket, rendőrállamot, de végletekig kiszolgáltatott munkavállalókat, a dolgozói és egyéb érdekvédelem felszámolását, szigorú cenzúrát, életmódbeli korlátozásokat, szürke, egyenszabású kultúrát, a tudomány korlátozását, a szegények fokozottabb üldözését, fegyverkezést, az oktatás militarizálását… Ha ezekből némelyik már ma is jelen van, az nem a véletlen műve.

No és kik az antifasiszták?

A fő probléma minden rendszerkritikus mozgalom számára az általános passzivitás. Ez még kelet-európai szinten is feltűnő. Nem tudjuk, van-e ennek megfogható oka. Az talán az egyik ok, hogy a Kádár-kor viszonylagos jólétében, és 1956 durva leverése után a társadalom számára kifizetődő volt a politikai passzivitás. Igaz, a rendszerváltás – amit kísértek ugyan tömegtüntetések, de semmiképp sem tekinthető még politikai értelemben sem forradalomnak – után az 1990 őszi országos blokád, a „taxisblokád” elég nagyszabású lázadás volt, de a rákövetkező évtizedeket a beletörődés jellemezte. 2006-ban a kormányellenes zavargások hamar a militáns, agresszív akkori ellenzék – a Fidesz – befolyása alá kerültek, és máig tartó fegyverbarátság alakult ki a mai kormánykörök és a szervezett neonácik között.

2010 óta az állam fasizálódása – aminek része a demokratikus intézményrendszer elsorvasztása is – egyre szembetűnőbb, az antifasizmus mégsem vált tömegmozgalommá. Az antifasizmus egy laza mozgalom, még csak hálózatnak sem nevezhető, mert minden résztvevője teljesen önállóan cselekszik. Az aktív antifasiszták nagyon sokfélék. Kulturális értelemben a „nemzeti rock” igénytelen rajongótáborán kívül mindenféle szub és nem-szub kultúra kedvelői jelen vannak, és ez a sokszínűség igaz az életkorra, lakhelyre, vagy iskolai végzettségre vonatkozóan is.

Politikailag szintén sokféle a bázis. A szó valódi értelmében konzervatív, liberális, szociáldemokrata, zöld, vagy baloldali radikális alapelvekkel is lehet valaki antifasiszta. Ezt a sokszínűséget igyekeznek kihasználni az antifasizmus ellenségei. (Mivel az antifasizmus a fasizmus ellen küzd, ezért ha valaki antifasiszta-ellenes, ezzel értelemszerűen felvállalja, hogy fasiszta.)

Az egyes, egymással nagyon sok mindenben egyet-nem-értő, adott esetben kifejezetten barátságtalan viszonyban levő antifa irányzatok álláspontját igyekeznek ráhúzni az egész antifasiszta mozgalomra.

Trump megválasztása után heves tüntetések zajlottak az USA-ban, amelyeket az ANTIFA számlájára írtak. Trump azóta is azt hiszi, hogy az egy konkrét szervezet, a mögötte álló alt-right – ez a gyűjtőneve a jelenkori leghatékonyabb fasiszta ideológiai csoportosulásnak, amely amúgy sok pénzt keres például az orbáni propagandagépezet megrendeléseiből – viszont tudja, hogy így az általános értelemben vett antifasizmus gondolatát lehet ellenségnek beállítani. A 2020 májusában kirobban lázadás mögé szintén az Antifát vizionálják. Ez nem új: az uralkodó osztály mindig azt hiszi, hogy egyes konkrét személyek és csoportok okozzák a felfordulást, és őket kiiktatva a végtelenségig fenntarthatják hatalmukat. Nyilván soha nem tanulmányozták a forradalmak történetét.

A magyar állami propagandagépezet, mint minden autoriter rendszer propagandája, folyamatosan ellenségeket állít a társadalom elé. A hatalom ellenségeit az egész társadalom ellenségeinek akarja beállítani.

Tehát kik az antifasiszták, és hányan vannak? Mindenki az lehet, aki cselekedni akar a fasizmus bármely megjelenési formája ellen. A viszonyok egyre többünket kényszerítenek rá, hogy tegyünk valamit, így biztosak lehetünk benne, hogy antifasisztából is egyre több lesz.