Miért antifasizmus?
Elöljáróban szögezzük le: a kapitalista árutermelés rendszerét az állam szervezi. Állam nélkül nem működne a kizsákmányolás gépezete. Az állam sok féle politikai rendszer formáját öltheti, a fasiszta rendszer csak egy ezek közül. A fasizmus (nácizmus, „hungarizmus”, stb.) a kapitalizmus egyik politikai és gazdaságirányítási formája. Csak egy a sok közül, ugyanúgy mint a liberális, a szociáldemokrata, a konzervatív-autoriter, és a többi. A kapitalizmus elleni küzdelem értelemszerűen magában foglalja a fasizmus elleni harcot is. Ha viszont így van, akkor miért van szükség mégis antifasizmusra?
A fasizálódás úgy tűnik világjelenség, de Európában egész biztosan jellemző az egész kontinensen. A fasizálódás nyugatról kelet felé haladva erősödik, Magyarországon különösen jellemző. Erősítik az államot, a rendőrséget, csökken a polgári demokrácia szerepe, egyre kevesebb beleszólási lehetőség van a döntésekbe. Ezzel párhuzamosan terjednek a fasizmus ideológiai elemei: az idegenellenesség, a rasszizmus, az iszlamofóbia, az antiszemitizmus, a nacionalizmus, a szociáldarwinizmus.
Mi a fasizmus? Politikai rendszer, mozgalom, és ideológiai elemek együttese.
Mi a célja? A kapitalista gazdasági válságok kezelése, illetve a proletariátus forradalmi mozgalmának visszaszorítása, vagyis az ellenforradalom.
Jelenleg a tőkés rendszer világválságának korszakában élünk. Világszerte nehezebb profithoz jutni, sok a fölösleges munkaerő, kevés a vásárlóerő. Egyre feszítőbbek a gazdasági és társadalmi ellentmondások, ráadásul romlanak Európának a világversenyben elfoglalt pozíciói is. Hogyan próbálja kezelni a kapitalizmus a válságot? Sok módszere van, ezek egyike a fasizmus. Erősíti az állami szerepvállalást, többek között fegyverkezéssel. A háború jó eszköz megszabadulni a felesleges munkaerőtől, és az eladhatatlan termékektől, továbbá az infrastruktúra lerombolása széles terepet nyit az új beruházások számára. Az árutermelés zavartalanságához szükséges társadalmi béke megteremtésének eszköze az osztálydüh elterelése, a valódi ellenség – a burzsoázia – helyett hamis célpontokat adni: erre szolgál a rasszizmus, az antiszemitizmus, az idegenellenesség. Az álam segít leszorítani a béreket, erősíteni a munkafegyelmet, fokozni a munkára kényszerítést.
A fasizmus másik alapvető funkciója a válságkezelés mellett az ellenforradalom, ami jelen korban preventív, megelőző formában jelentkezik – ellentétben a 20. század első felével, amikor az 1917-23 közötti forradalmi hullám leverésével párhuzamosan bontakozott ki a fasizmus. A fasizmus a tőke fegyvere ellenünk, a proletariátus ellen. A fasizmus lényege az antikommunizmus.
Az antifasizmus gyengesége, hogy hajlamos önálló ideológiává válni, és ebben az esetben a többi, nem-fasiszta politikai rendszer igazolásává válik. Ha a fasizmus rossz, akkor minden más jobb nála, vélhetnénk, tehát a fasizmus elleni harcot le lehet szűkíteni a polgári demokrácia védelmére. De ez a lehetőség koronként és régiónként eltérő. Kelet-Európában kicsi az antifasizmusnak a kapitalizmus egyéb formáit, a többi burzsoá frakciót legitimáló hatása. Az antifasizmus ideológiájával ebben a régióban nem lehet tömegeket megnyerni a kapitalista illúziók számára. Itt inkább az a probléma, hogy a fasizmus tűnik fel a kapitalizmushoz képest alternatívának, mintha a „nemzeti szocializmus” nem kapitalizmus lenne. A valódi osztályellenség gyűlölete helyett széles tömegeket lehet nacionalista, rasszista irányba befolyásolni. Az uralkodó osztály sikeresen tüntet fel maga helyett egyes proletár-csoportokat – munkanélküliek, „cigányok”, külföldiek, bevándorlók – ellenségnek. Ez a terület az, ahol az antifasizmus túl tud lépni a polgári ideológián: a rasszizmus elleni egyetlen hatékony érv arra rávilágítani, hogy az igazi ellenség a burzsoázia. A lecsúszást, a nyomort nem a hozzánk hasonló kizsákmányoltak egyes csoportjai okozzák, hanem a rendszer termeli.
A mai aktivisták, a politizáló közvéleményt alkotók túlnyomó többsége a polgári demokrácia keretei között szocializálódott. Ez igaz még az ötven fölöttiekre is, hiszen a rendszerváltás előtt csak pár ezer ember volt politikailag aktív. Aki ma politizál, az a demokráciához van szokva, és nem igazán tudja a politikai diktatúra véres valóságát teljes mélységében elképzelni. A polgári demokrácia is kapitalizmus, meg a fasizmus is, de ez utóbbi sokkal rosszabb. (A demokrácia valójában illúzió és átverés, de most erre nem térünk ki.)
Hasonló a helyzet, mint a háborúval. A háború a kapitalizmus szerves tartozéka, a rendszer számára életfontosságú a háborúk fenntartása, a háború a kapitalizmusnak csak egy formája, de aki élt már háborús övezetben, az tudja, hogy ott egyszerűen sokkal rosszabb, mint ott ahol nem lőnek.
Miért antifasizmus? Mert nem adjuk olcsón a bőrünket. Nem a demokráciáért harcolunk a fasizmus ellen, hanem az életünkért. Osztályharc folyik, és a tőke van támadásban. A kizsákmányolt osztály – legalábbis Európában – deffenzívában van, de a védekezés is harc. Nem lehet hagyni, hogy a mostaninál is rosszabb legyen a helyzet, nem hagyhatjuk hogy bármit ránk kényszerítsenek! Nem a jóléti államot, a polgári demokráciát kell megvédeni- azt már úgysem lehet. Aki harcol, elveszhet. Aki nem harcol, az már elveszett.
A harc minden szükséges, és minden lehetséges eszközzel folyik. Ott harcolunk, ahol tudunk, és ahol ránk támadnak. A fasizmus valós és közvetlen veszélyt jelent. A kapitalizmust illetően semmiféle illúziót nem támogatva, de fel kell venni a harcot a fasizmus ellen. A harc perspektívája pedig nem lehet más, mint a kapitalizmus eltörlése, a világméretű emberi közösség megteremtése.