Hamvas Béla a fasisztákról: „Régebben, még Hitlerék alatt egy német funkcionáriussal az uszodában tanulságos beszélgetésem volt. Azt kérdeztem tőle: Ön fasiszta? Az vagyok, válaszolta a kelleténél biztosabban. Mindjárt tudtam, hogy baj van. Én ugyanis már akkor azon az állásponton voltam, hogy fasiszta nincs. Ez csak olyan történeti érdekesség. Mondja uram, szóltam, ön akkor is fasiszta, ha egy perc múlva a medencébe ugrik? Fejét felkapta és gyorsan felelt: Of course. Ön, kérem, akkor is fasiszta, ha babájával együtt van? Ingadozik. Akkor is fasiszta, ha ebédel? Hallgat. Akkor is fasiszta, ha alszik? Maga elé néz és vár. Én is várok. Aztán egyszerre magyarázni kezd. Ne fáradjon, mondom neki. Amit ön el akar beszélni, rendkívül érdekes lehet és látatlanban meg is vagyok győződve arról, hogy érdekes. Pillanatnyilag azonban én arra vagyok kíváncsi, vajon ön elemi élettevékenységeiben lényegesen más ember, mint a többi, vagy pedig ha eszik, vagy alszik, vagy babájával van, vagy itt a medencében úszkál, vagy engedelemmel szólva, ha ön magányos perceiben a klozeten ül és kakál, vajon ön pontosan úgy viselkedik-e, mint más ember. A funkcionárius egy oktávval magasabban kezdi. Köszönöm, szólok. Én tudom, hogy ön mit akar mondani. Ehelyett én azt kérdem: mikor fasiszta ön? Megmondom. Ön akkor fasiszta, ha fél. Ha védekezik. Ön tulajdonképpen politikai üldözött és igazságait magyarázza. Most mellékes, hogy ebben a percben felül van. Erre meghökken és dadog. Nincs egyéb közölnivalóm, szólok. Ön elég intelligens ember, erről meg vagyok győződve. Éppen ezért kizártnak tartom, hogy olyan korlátolt legyen, hogy elhiggye azt, amit mond. Ön ezt megtévesztésül mondja, hogy bizonyos látszatot fenntartson. Az ilyesmi érdekes dolog, de semmiféle jelentősége nincs. Miért degradálja magát ilyen hazugsággal? Szüksége van rá megélhetése szempontjából? Ebben az esetben hazudozásait elnézném önnek, de akkor is figyelmeztetném, hogy kár magát kompromittálnia. A realitást becsapni nem lehet. Sokan megpróbálták, senkinek sem sikerült.”